Profession



A foglalkozás egy olyan szakma, melyet a játékos karakterek karakterosztálytól, oldaltól, vagy fajtól függetlenül tanulhatnak. Az első megszerezhető receptek jól jönnek az alacsonyabb szintű karakterek felöltöztetésénél (főleg azok számára, akiket nem segít egy magasabb szintű társuk). Néhányan azt állítják, hogy amint elkezdesz instance-okba járni, az ott eső dolgok általában jobbak, mint az elkészíthető tárgyak azonos szinten, azonban ez nem mindig igaz. Elég gyakran megesik, hogy a játékosok által készített tárgyak valamely tulajdonságuk, vagy használhatóságuk miatt bármilyen szintű karakter számára értékesek lehetnek.


Sok jó, magas-szintű receptet frakciók képviselői árulnak. A frakciók farmolása sok kézműves számára több hetes elfoglaltságot, és jelentős kiadásokat jelent, amennyiben nem áll a készítő mögött egy guild. Nem ritka, hogy egy kézműves kettő gyűjtögető foglalkozással kezd (általában Skinning/Mining vagy Skinning/Herbalism), majd később megtanulja az első alkotó foglalkozását, és végül egy másodikat is, hogy az adott frakció által nyújtott lehetőségeket teljes mértékben kihasználhassa.


A karaktered számára a leghasznosabb megoldás, ha a játék folyamán a karaktered szintlépésével párhuzamosan fejleszted foglalkozásait. A magas szintű kézművesség, ebbe beleértve a specializálódást is, rendkívül hasznos és jövedelmező lehet, különösen olyan receptek esetén, melyek a játék végén található frakcióktól, illetve a magas szintű instákból szerezhetőek be. (Ezek nagy része Bind on Pickup.) Emellett számos küldetés létezik, melynek befejezéséhez játékosok által készített tárgyakra van szükség.


Lehetőséged van a megtanult foglalkozás "elfelejtésére", majd egy újabb tanulására is, azonban így elveszted az eredeti foglalkozást. Ha újra meg szeretnéd tanulni, elölről kell kezdened tanulását. Emellett az időközben beszerzett recepteket is elfelejted, ezeket is újra meg kell tanulnod. Az újonnan választott foglalkozás szintezése szintén 1-es skillről indul. Egy foglalkozás elfelejtéséhez nyisd meg a skills panelt (k a gyors billenytű), kattints a megfelelő foglalkozásra, majd a panel alsó részén megjelenő apró ikonra. Jól gondold át, mielőtt elfelejtesz egy foglalkozást! Ha meggondolod magad, akkor sem kaphatod vissza régi foglalkozásod!
Elsődleges és másodlagos foglalkozások


Egy időben csak 2 elsődleges foglalkozásod lehet, és nem vagy köteles foglalkozást választani.
Emellett bármennyi másodlagos foglalkozást is felvehetsz, azonban ez sem kötelező.
Elsődleges gyűjtögető foglalkozások
  • Enchanting A tárgyak kiábrándításával alapanyagokhoz jutsz (a Disenchanting képesség segítségével).
  • Herbalism Segítségével gyógynövényeket gyűjthetsz a földről, illetve néhány halott mobtól.
  • Bányászat Ércet, ásványi anyagokat, különböző drágaköveket és köveket a földből kiálló erezetekből és lerakódásokból bányászhatsz, megköveteli a Mining Picket. Az olvasztás al-szakma kovácstűzzel felolvasztja az ércet és fém rudat készít belőle.
  • Nyúzás Halott lényeket nyúzhatsz meg, ezzel irhára, bőrre vagy pikkelyre szert téve.
Elsődleges alkotó foglalkozások
Néha "termelő", vagy "építő" foglalkozásoknak is nevezik ezeket...

  • Alkémia Segítségével varázsitalokat, elixíreket, flaskákat, olajokat és más alkímiai dolgokat (általában folyadék) hozhatsz létre gyógynövények és reagensek felhasználásával. (Specializálódás: Varázsital mester, Elixír mester, vagy Átalakító mester)
  • Kovácsolás Kovácsolhatsz fémeszközöket, például fegyvereket, valamint mail és lemez fegyverzetet, kulcsokat és egyéb más hasznos kereskedelmi árut. (Specializálódás: fegyverzetkovács vagy fegyverkovács. A fegyverkovácsok tovább is szakosodhatnak: kardkovács, fejszekovács, vagy kalapácskovács irányokba) s
  • Enchanting Segítségével különleges tulajdonságokat, illetve statokat bűvölhetsz tárgyakra.
  • Engineering Egy engineer különféle mechanikus eszközöket és robbanóanyagokat hozhat létre, mint például gránátook, robbanó bárányok, mechanikus [[[kedvencek]], és még sok minden mást is. (Specializálódás: goblin vagy gnóm engineering)
  • Inscription Segítségével különféle véseteket hozhatunk létre, melyek létező képességek és varázslatok tulajdonságait módosítják. <
  • Jewelcrafting: Különböző ékszereket, gyűrűket és trinketeket, és socketekben használható gyémántokat hozhatsz létre.
  • Leatherworking Segítségével mindenféle bőr-árut hozhatsz létre, például bőrpáncélt, vagy armor kiteket. (Specializálódás: Dragonscale, Elemental, vagy Tribal Leatherworking)
  • Tailoring Ruhapáncélt és zsákokat hozhatsz létre.. (Specializálódás: Primal Mooncloth, Shadowcloth, vagySpellcloth)



Másodlagos foglalkozások


Ezek közül bármennyit felvehetsz egyidőben.
  • Cooking Segítségével ételeket főzhetsz, amelyek időleges buffokkal is szolgálhatnak.
  • First aid Segítségével kötszert, és méregtől megszabadítő ellenmérgeket készíthetsz
  • Fishing Szerezhetsz halakat tavakból, folyókból és óceánokból.
Skillek fejlesztése


Ahogy fejlődik egy skilled, az egyes recepteknek egyre kevesebb esélyük lesz skilled növelésére (amikor már egyáltalán nem növelhetik skilled kiszürkülnek a foglalkozás-ablakban). Amikor egy recept zöld színű lesz, már csak ritkán növelheti skilled. A sárga receptek körülbelül a próbálkozások 50%ában növelik skilled, míg a narancssárga receptek mindig pontosan 1 skillpontot adnak (ezalól csak a skinning képez kivételt, ahol a narancssárga színű holtestek közül nem mind növeli a skilled, és gyakran több ilyen színű is kell egy újabb pont szerzéséhez.
A skill növekedés esélye egy adott színen belül is változó. Például, ha egy tárgy 240es színen válik narancssárgából sárgává, és 255ös skillen sárgából zölddé, akkor a skill növekedés esélye 240-245 környékén majdnem olyan jó lesz, mintha narancsárga lenne, közepes 245-250 környékén, és alig jobb a zöldnél 250-255 magasságában. Gyakran jobban megéri magasabb szintű sárga tárgyakat készíteni, mint narancssárgákat. Azonabn alacsony szintű sárga tárgyakat csak akkor készíts, ha nem drága az adott tárgy (vagy esetleg eladható).


A foglalkozások megtanulása:
Ahhoz, hogy belefoghass egy foglalkozásba, fel kell keresned egy tanárt (NPC), akik a megfelelő pénzösszeg ellenében megtanítja neked az alapokat. Csak ezután kezdhetsz bele a további fejlődés hosszú folyamatába.

A foglalkozás gyakorlása:
Ha megtanultad a foglalkozást, a használatához szükséges panelt a Skill panel (P) általános (General) részében tudod megnyitni. Ezt az ikont az action barodra is ki tudod húzni, így később egyszerűbben férhetsz hozzá.

Szintek:
Csakúgy, mint a kaszton belüli fejlődés, a foglalkozások fejlődése is szintekben van meghatározva. Annak elkerülése végett, hogy alacsony szintű játékosok túl hamar foglalkozásuk mestereivé válhassanak, a foglalkozások szintjei is a játékos (kasztbeli) szintjéhez kötöttek: Apprentice (tanonc) az 5. szint, Journeyman (segéd) a 10. szint, Expert (szakértő) a 20., Artisan (mesterember) a 35. szint, Master (mester) pedig az 50. szint elérésekor lehetsz leghamarabb (bár mivel outlandra csak 58-as szinttől lehet menni törvényesen, így ha csak ott van tanító, aki meg tudja tanítani neked a Master szintet, akkor csak 58-as szinten érheted ezt el). A Skill (szakértelem) növelése:
Azt, hogy egy feladat teljesítése mennyire megvalósítható, illetve milyen mértékben jelent még számodra kihívást, a tárgyak, illetve a receptek nevének színe jelöli:br>
Szürke: a feladat könnyedén teljesíthető, nem jelent már számodra kihívást illetve fejlődési lehetőséget.
Zöld: nem nagy kihívás, legtöbbször könnyedén teljesíted, de olykor azért jelenthet még új tapasztalatokat.
Sárga: mérsékelt kihívás, van benne fejlődési lehetőség
Narancssárga: a legoptimálisabb kihívás, a legtöbb foglalkozás esetén minden alkalommal fejlődést jelent
Piros: túl nagy kihívás, nem tudsz megbirkózni a feladattal

Receptek:
A termelői jellegű foglalkozások esetében el kell sajátítanod a tárgyak elkészítésének receptjét. Ezeknek jórészét a megfelelő szint, illetve skill elérésekor a tanároknál tanulhatod meg, a többit viszont árusoktól, illetve lootként, vagy a többi játékossal kereskedve szerezheted meg. A különböző receptek, csakúgy, mint a többi játékbeli tárgy, megtalálásuk és megszerzésük nehézségének függvényében különböző ritkaságértékkel bírnak. Érdemes észben tartani, hogy a fehér nevű receptek legtöbbször megvásárolhatóak NPC árusoktól.







Alchemy



Az Alchemy egy termelő foglalkozás, aminek segítségével különböző (többnyire) italok állíthatóak elő, melyek, valamilyen ideiglenes pluszt adnak a karakterednek. Ez lehet, életerő, mana, vagy bármelyik stat növelése, kezdve az erőtől a páncélig.

Egyes nyersanyagok vásárolhatóak, másokat neked kell összegyűjtened Herbalism proff-al. Egy terméket kell majd szinte mindenhez venned, az az üveg (fiola, lombik), amiben a főzeteidet tárolod.

Ami különleges ebben a foglalkozásban, hogy bizonyos receptek máshogy nem szerezhetőek meg, mint hogy Te feltalálod őket, más főzetek készítése közben.

Mint sok termelő foglalkozásnak, ennek is van egy specializálódási ága, bár ez nem jelenti azt, hogy lesznek, amiket nem tudsz megcsinálni, mindössze azt jelenti, hogy amire specializálódsz, abból esetenként, 2-3 db extrát is készítesz. (sajnos pontos értéket nem tudok mondani, de állítólag, mindén magasabb szintű főzetet állítasz elő, annál jobb az esélyed rá; illetve még a szürkékből is kapsz pluszt, 20 db-hoz kb. 5 db-ot)

Specializálódás: Elixir Master, Potion Master, Transmutation Master.

Az Alchemy-sek bónusz tárgya, ami csak nekik lehet:

Alchemist's Stone
Az Alchemist's Stone 4 irányba tovább fejleszthető

Sorcerer's Alchemist Stone     Redeemer's Alchemist Stone     Guardian's Alchemist Stone     Assassin's Alchemist Stone    


Speciális Alchemy varázslat kiegészítés:
Transmute: Eternal Might
Transmute: Earthsiege Diamond
Transmute: Skyflare Diamond
Northrend Alchemy Research amiben 3 naponta van lehetőség új receptek felfedezésére.

Alchemy passive bonus:
Mixology: növeli az alkimista által használt potionk/elixir/flask-k hatását

Vannak varázslatokat, amiket csak naponta egyszer tudsz megcsinálni, illetve olyanok is amik egy bizonyos Alchemy Lab-ot igényelnek (ez Shatt-ban található Lower Cityben a trainertől egy pár lépésnyire egy asztalon).

Néhány speciális Alchemy varázslat:
Transmute: Earthstorm Diamond (Meta gemhez alapanyag)
Transmute: Primal Might (szinte minden termelő foglalkozáshoz kell)
Transmute: Skyfire Diamond(Meta gemhez alapanyag)
Cauldron of Major Arcane Protection (Arcane, illetve minden más fajta varázslat ellen nyújthatunk védelmet vele a raid-nak)
És az összes Essence/primalt/eternal-t(kivéve primal nethert-t) át tudja alakítani az Alchemy-s egy másik fajtává..



Mining - Bányászás



A bányászás szakma elsajátításával képes leszel a különféle érceket és drágaköveket bányászni. A bányászáshoz mindössze egy Mining Pick-re lesz szükséged; ezt a legtöbb általános árustól be tudod szerezni.

Kezdéskor 3 spell-t is megtanít a trainer:
- Minig (ez kell a bányászathoz) - Find Materials (ennek segítségével a kistérképen sárga pontokkal látod a közeledben lévő érceket) - Smelting (ennek segítségével tudod megolvasztani a bányászott érceket egy kohóban –Forge)
Mining-hez, (és herbalism-hoz) javasolt addon: Gatherer.
Master mining trainerek:
Alliance - Hurnak Grimmord Honor Hold-ban.
Horde - Krugosh Thrallmar-ban.

Ércek és a szükséges szint:
Copper 1
Tin 65
Silver 75
Bronze 75*
Iron 125
Gold 155
Steel 165 **
Mithril 175
Truesilver 230
Dark Iron 230
Small Thorium veins and deposit 250
Rich Thorium Deposits 275
Fel Iron 300
Adamantite 325
Rich Adamantite 350
Khorium 375
Cobalt 350
Saronite 400
Titanium 450

Melyik ércben milyen drágakő és kő található:

  • Copper: Lesser Moonstone, Malachite, Moss Agate, Shadowgem, Tigerseye Rough Stone
  • Tin: Lesser Moonstone, Malachite, Moss Agate, Shadowgem, Tigerseye Course Stone
  • Iron: Aquamarine, Citrine, Jade, Lesser Moonstone Heavy Stone
  • Mithril: Aquamarine, Black Vitriol, Citrine, Jade, Lesser Moonstone, Star Ruby Solid Stone
  • Small Thorium veins and deposit: Black Vitriol, Blue Sapphire, Large Opal, Star Ruby Dense Stone
  • Rich Thorium Deposits: Azerothian Diamond, Arcane Crystal, Blue Sapphire, Huge Emerald, Large Opal, Star Ruby Dense Stone
  • Fel Iron: Blood Garnet, Golden Draenite, Shadow Draenite, Deep Peridot None
  • Adamantite: Blood Garnet, Azure Moonstone, Golden Draenite, Shadow Draenite None
  • Rich Adamantite: Blood Garnet, Azure Moonstone, Golden Draenite, Shadow Draenite None
  • Khorium: Azure Moonstone, Deep Peridot None
  • Cobalt: Huge Citrine,Huge Citrine, Sun Crystal, Shadow Crystal, Chalcedony
  • Saronite:Dark Jade, Shadow Crystal, Sun Crystal, Chalcedony, Monarch Topaz,Twilight Opal,Forest Emerald, Sky Sapphire,Scarlet Ruby, Autumn's Glow
  • Titanium:Dark Jade, Huge Citrine, Shadow Crystal, Bloodstone, Chalcedony, Sun Crystal, Forest Emerald, Monarch Topaz, Autumn's Glow, Twilight Opal
Dark iron olvasztása

BRD-be kell lemenned hogy megtanuld a dark iron olvasztását. Mikor elértek a 7 szellemtörpéhez- még mielőtt kinyírnátok őket - beszélj a
Gloom'rel nvűvel. ekkor megjelenik mellette egy kis üstféleség, amibe bele kell pakolj 20*gold bar; 10*truesilver bar; 2* star ruby-t.
Ez után megkapod a Dark iron olvasztásának titkát. Ténylegesen megolvasztani szintén BRD-ben tudod, mégpedig az MC bejárat előtt a láva felett egy kis híd visz el a kohóhoz.
Mining passive bonuszok:

Toughness rank1 szükséges szint: mining (75) +3 stamina
Toughness rank2 szükséges szint: mining (150) +5 stamina
Toughness rank3 szükséges szint: mining (225) +7 stamina
Toughness rank4 szükséges szint: mining (300) +10 stamina
Toughness rank5 szükséges szint: mining (375) +30 stamina
Toughness rank6 szükséges szint: mining (450) +50 stamina
Grand master mining trainer: Jedidiah Handers Dalaranban


Leatherworking


Leatherworking

A leatherworking elsődleges szakmának számit, és mivel 2 elsődleges szakmád lehet egyszerre, így a leatherworking mellé célszerü a skining-et(nyúzást) felvenni, mivel a skilljeink fejlesztéséhez kellenek bőr alapanyagot és ezt nyúzva tudjuk magunknak megszerezni különböző mobokból. A leatherworking-el leather és mail ruhákat tudunk készíteni. A leatherworking-en belül lehet szakosodni 3 féle módon: Dragonscale, Elemental, Tribal leatherworking-re.

Leatherworking tanulás:

Szakértelem Szint Skill
Apprentice 5 1-75
Journeyman 10 50-150
Expert 20 125-225
Artisan 35 200-300
Master(BC) 50 300-375
Grand Master(WOTLK) 60 350-450

Az Apprentice és Journeyman szintet megtudod tanulni a fővárosodban, majd a következö szintekhez már elkell menned más helyekre. Pl a Master szakot megtanulni Stromspire, Honor Hold illetve Thrallmar-ban tudod. Viszont, amikor eléred a lvl 40es szintet és s 225 leatherworking skill-t, akkor kapsz 1 questet ( küldetést) amely segítségével eltudod dönteni, hogy mire specializálódj.

Az elemental leatherworking szakosodással stamina-s és agility-s ruhákat tudsz készíteni amelyek feral druid-nak, hunter-nek és rogue-nak előnyös.
A dragonscale leatherworking szakosodással stamina-s és intellect-es mail ruhákat tudsz készíteni amelyek a shaman-nak tökéletes.

A tribal leatherworking szakosodással stamina-s intellect-es és spirit-es leather ruhákat tudsz készíteni amelyek a balance druid és resto druid-nak tökéletes.

Enchant


Ennek a professionnak a segítségével még jobbá teheted a fegyvereket, és a páncélokat. (plusz strength-től kezdve plusz armor-ig a plusz resistancokon át mindenféle plusszal elláthatod a dolgaidat) Csak egy enchant lehet a dolgokon, tehát nem adódnak össze, de bármikor lecserélheted az adott tárgyon lévő enchantot egy másikra. Az enchanthoz nem kell kiegészítő foglalkozás (mint pl a blacksmith, vagy leather-eshez). Alapanyagok szerzése: Alapanyagokat a Disenchant nevű verázslatoddal tudsz szerezni (ezt egyből megtanítja a trainer) úgy, hogy zöld, kék, illetve lila nevű tárgyakat szétszedsz (disenchant és rányomod a tárgyra, ami neked már nem kell). A Disenchant-olt tárgy ELTŰNIK, de helyett kapsz alapanyagokat az enchanthoz. A különböző színű és lvl-ű tárgyak más és más alapanyagot adnak. Egy item általában ugyanazt adja, de esetenként még adhat 1-2 másik fajta alapanyagot is időnként.
Ha egy tárgyat nem tudsz szétszedni az két okból lehet:
1. az a tárgy szétszedhetetlen.
2. nem elég magas az enchant szinted

Hogy tudsz más soul-os dolgára enchantolni?

Trade ablakot nyittok egymással, és az adott tárgyat beteszi a trade ablak legalsó négyzetébe és ott te már tudsz rá enchantot tenni.
Magas szintű trainerek:
Outlandon Thrallmar-ban, illetve Honor Hold-ban. Illetve Shatt-ban a Scry-nél (csak Scry-seknek) és Stormspire-ben található Grand Master.

Enchant kellékek:
A különböző szintű ROD-ok, amikkel enchantolsz, és ezekből nem kell több, ezek nem használódnak el enchantolás közben, csak ahogy
szinteket lépsz, úgy lesz majd jobb és jobb ROD-ra szükséged. Ezeket blacksmith-ek tudják előállítani.

Van két GEM, amit az enchantosok tudnak létrehozni:
Void Sphere - +4 Resist All (piros, kék és sárga foglalatba illik)
Prismatic Sphere - +3 Resist All (piros, kék és sárga foglalatba illik)

Enchantosok kiváltsága:
Csak a saját gyűrűire tud az enchantos enchantot tenni.


Herbalism


Herbalism egy gyűjtögető foglalakozás, ami többnyire az Alchemy-hez szolgáltatja a legtöbb nyersanyagot (növényeket). A Herb Gathering-en kívűl nincs más spell, amit megtanulhatsz, és ezt is egyből megtanítja a trainer, mindössze azért kell időnként meglátogatnod, hogy magasabb és magasabb skilled legyen a gyűjtögetésben. Ezen kívűl kapsz még egy képességet, a Find Herbs-t ami a minimappon sárga ponttal jelzi a közeledben lévő növényeket.

Herbalism-hoz, (és minighez) javasolt addon: Gatherer.


Herbalism 1 450 ig

1 - 50 = Silverleaf and Peacebloom
- Mulgore
- Dolanaar
- Elwynn Forest
- Tirisfal Glades
- Dun Morough
- Other level 1-12 areas

51 - 70 = Mageroyal and Earthroot
- Barrens
- Westfall
- Dun Morogh (Gol'Bolar Quarry)

71 - 100 = Briarthorn
- Barrens
- Silverpine Forest
- Duskwood
- Darkshore
- Loch Modan
- Redridge Mountains

101 - 115 = Bruiseweed
- Ashenvale
- Stonetalon Mountains
- Southern Barrens
- Stonetalon Mountains
- Loch Modan
- Redridge Mountains

116 - 125 = Wild Steelbloom
- Stonetalon Peak
- Arathi Highlands
- Stranglethorn Vale
- Wetlands
- Southern Barrens
- Thousand Needles

126 - 160 = Kingsblood
- Ashenvale
- Stonetalon Mountains
- Wetlands
- Hillsbrad Foothills
- Swamp of Sorrows

161 - 185 = Fadeleaf - Swamp of Sorrows (sell these to rogues for gold!)

186 - 205 = Khadgar's Whisker
- Hinterlands
- Arathi Highlands
- Swamp of Sorrows

206 - 230 = Firebloom
- Searing Gorge
- Blasted Lands
- Tanaris

231 - 250 = Sungrass
- Felwood
- Feralas
- Azshara
- Hinterlands

251 - 270 = Gromsblood
- Felwood
- Desolace (Mannoroc Coven)
- Blasted Lands
- Ashenvale (Demon Fall Canyon)

271 - 285 = Dreamfoil
- Un'goro Crater
- Azshara

285 - 300 = Plagueblooms and Icecaps - Felwood
- Western Plaguelands

- Winterspring

Black Lotus szükséges szint:(300)
Winterspring, Burning Steppes, Silithus, Eastern Plaguelands

Felweed szükséges szint:(300)
Nagrand, Zangarmarsh, Terokkar Forest, Blade's Edge, Mountains, Shadowmoon Valley, Netherstorm

Dreaming Glory szükséges szint:(315)
Nagrand, Terokkar Forest, Netherstorm, Blade's Edge Mountains, Zangarmarsh, Hellfire Peninsula, Shadowmoon Valley

Terocone szükséges szint:(325)
Terokkar Forest, Shadowmoon Valley

Ragveil szükséges szint:(325)
Zangarmarsh

Flame Cap szükséges szint:(335)
Zangarmarsh

Netherbloom szükséges szint:(350)
Netherstorm

Goldclover szükséges szint:(350)
Howling Fjord, Sholazar Basin, Borean Tundra, Grizzly Hills, Dragonblight

Nightmare Vine szükséges szint:(365)
Shadowmoon Valley, Hellfire Peninsula, Blade's Edge Mountains, Isle of Quel'Danas

Mana Thistle szükséges szint:(375)
Terokkar Forest, Shadowmoon Valley, Netherstorm, Blade's Edge Mountains, Nagrand, Isle of Quel'Danas

Tiger Lily szükséges szint:(375)
Sholazar Basin, Grizzly Hills, Howling Fjord, Borean Tundra

Talandra's Rose szükséges szint:(385)
Zul'Drak, Grizzly Hills, Dragonblight

Adder's Tongue szükséges szint:(400)
Sholazar Basin

Lichbloom szükséges szint:(425)
The Storm Peaks, Icecrown, Wintergrasp

Icethorn szükséges szint: (435)
The Storm Peaks, Icecrown, Wintergrasp

Frost Lotus szükséges szint:(450)
Wintergrasp


Herbalism extra spell(3 perc cooldown):
Lifeblood rank 1 req Herbalism (75) healing you for 300 over 5 sec
Lifeblood rank 2 req Herbalism (150) healing you for 480 over 5 sec
Lifeblood rank 3 req Herbalism (225) healing you for 720 over 5 sec
Lifeblood rank 4 req Herbalism (300) healing you for 900 over 5 sec
Lifeblood rank 5 req Herbalism (375) healing you for 1200 over 5 sec
Lifeblood rank 6 req Herbalism (450) healing you for 2000 over 5 sec


Jewelcrafting - Ékszerész


A jewelcrafting segítségével a legkülönfélébb nyakláncok, fülbevalók, gyűrűk és drágakövek - gem - készíthetőek el. Kiegészítő
foglalkozásként ajánlatos a mining-et felvenni, mert sok ércre és drágakőre lesz szükséged a termékek előállítása során.

A jewelcrafting egy nagyon jó pénzkereső foglalkozás, mert a végén csak tőle lehet beszerezni a legjobb gem-eket, amik a különböző színű socket-ekbe illenek.

Ezenkívűl gyárthatnak gyűrűket Ring, csecsebecséket trinket, nyakláncokat necklace. Különlegesség, hogy bármelyik Jewelcraftersnek van olyan, hogy szobrocskák Figurine amik csak saját használatra valók.

Jewelcrafting szintén megengedi egy játékosnak, hogy drágaköveket vágjon a kibányászott ásványércekből, (réz, vas, mithril, , stb) a Prospecting képességgel. Mindegyik vágott drágakőnek van egy színtípusa Piros (Red socket)/ Kék (Blue socket/ Sárga (Yellow socket), és a bizonyos foglalatba (socket hely) helyezett gemek (gems) színes foglalatokba rakva adnak egy olyan bónuszt, amit aktiválhatnak, ha a megfelelő színű drágakövet teszik a foglalatok közül mindegyikbe.
Meg kell jegyezni azonban azt, hogy a bűvöletektől (Enchantments) eltérően nem tudsz drágaköveket foglalatba helyezni semmilyen fegyverre vagy a darabba, amiben nincs foglalat. Bizonyos tételeknek (Items) Outlandből vannak drágakőfoglalataik. A kovácsok (Blacksmith) színtelen foglalatokat tudnak hozzáadni a saját bracers-eikhez* és kesztyűikhez.

Színek

Drágakő (Gem)

A drágakövek vannak nyolc fajtában: piros, narancssárga, sárga, zöld, kék, lila, prizma alakú, és Meta. Miközben a Meta drágakő egy foglalatba illeszthető csak, bármilyen színes drágakő bele fog illeszkedni bármilyen színes foglalatba. Mindazonáltal az összeillesztés, amit a drágakő és foglalat színeznek, számításba veszi a foglalat bónuszt, hogy aktiválódjon.
Előzetes választás:- szín - drágakövek. A piros, sárga és kék - csak azonos színű foglalatokban fog összeilleszkedni a színével (bónusz).
Helyettes - szín - drágakövek - zöld, narancssárga és lila - össze fogja illeszteni a két színű nyílás közül bármelyiket, ami hasonlít a színükhöz.
Végül, harmadfokú-drágakő színtől függetlenül (csak a Void Sphere és Prismatic Sphere) illeszkedni fog bármilyen nyílás színéhez (kivéve Meta) és még mindig aktiválja a nyílás bónuszt.
A munkához szükséged lesz egy Jeweler's Kit-re amit a legtöbb mining illetve jewelcrafting-os árustól be tudsz szerezni.

A jewelcrafting mellett megtanulhatsz egy Prospecting nevű spellt - Jewelcrafting lvl 20 - aminek a segítségével a nyers ércek elpusztításával drágakövet kereshetsz bennük. A Prospecting-et a következő érceken tudod használni: Wowhead

A trainerek listáját megtalálod a Prospecting leírása alatt.

A nagyon jó gem-ek (Jewelcrafting lvl 375) készítéséhez szükséged lesz a BT-ben eső különböző színű drágakövekre.

Itt az összes Jewelcrafting spell-t megtalálhatod.

Jewelcrafting-os kiváltságai:
- A különböző Figurine-ek, amik speciális fülbevalók a legkülönfélébb tulajdonságokkal rendelkeznek a Felsteel Boar idézéstől a stealth javításáig.
- A legjobb gem-ek, amik egy kicsivel több pluszt adnak, mint amit más játékosoknak tud készíteni a jewelles.
Skinning


Ezzel a professionnal a játékban leölt állatokat tudod megnyúzni, és így a bőrüket megszerezni, amit a Leatherworking-es (bőrműves) tud felhasználni; így érdemes ezt a két foglalkozást párosítani.

Mielőtt nekivágnál a vadonnak, a nyúzáshoz szükséged lesz egy Skinning Knife-ra, amit szinte minden általános vendortól meg tudsz venni.
Tipp: Ha mindent kifelveszel a mob-ból, akkor automatikusan felajánlja a nyúzás spellt.A nyúzás előtt mindenféle képpen ki kell lootolni a mobot különben nem nyúzható.

Ha egy tetemet nem tudsz megnyúzni az két okból lehet:
1. a tetem megnyúzhatatlan
2. nem elég magas a szinted
Master trainerek:
Jelena Nightsky - Ally
Moorutu - Horda
Seymour - A & H

Egy rövid leírás, hogy melyik bőr-fajtát hányas szintű mob-ból kapod.

Ruined Leather Scraps: 1-16
Light Leather: 1-27
Light Hide: 10-27
Medium Leather: 15-36
Medium Hide: 15-36
Heavy Leather: 25-46
Heavy Hide: 25-46
Thick Leather: 35-63
Thick Hide: 40-59
Rugged Leather: 43-63
Rugged Hide: 47-63
Knothide Leather Scraps 60-70
Knothide Leather 62-70
Fel Hide 57-73
Borean Leather Scraps 63-72
Borean Leather 63-80
Jormungar Scale 70-81
Nerubian Chitin 63-81
Icy Dragonscale 76-81
Arctic Fur 63-81

Skining passive bonuszok:
Master of Anatomy rank1 szükséges szint: skining(75) critical strike rating +3
Master of Anatomy rank2 szükséges szint: skining(150) critical strike rating +6
Master of Anatomy rank3 szükséges szint: skining(225) critical strike rating +9
Master of Anatomy rank4 szükséges szint: skining(300) critical strike rating +12
Master of Anatomy rank5 szükséges szint: skining(375) critical strike rating +20
Master of Anatomy rank6 szükséges szint: skining(450) critical strike rating +32



Kovácsolás


A kovácsolás művészete arról szól, hogyan készíthetünk fémekből, ásványokból páncélokat, fegyvereket,fenőköveket, ellensúlyokat, kulcsokat és olyan árukat amikre más szakmák művelőinek lehet szükségük hozzávalóként.

Lehetőség van specializálódni páncél vagy fegyverkováccsá, ami később tovább fejleszhető kard, fejsze vagy kalapácskovács irányba.
A specializáció után van lehetősége a szakirányának megfelelő különleges tárgyak(páncélok, fegyverek) elkészítésére amiket csak ő tud használni.

Kovácsok kiváltsága (Lich king):
Tudnak a saját csuklóvédőjükbe és kesztyűjükbe socketet tenni



Engineering




Az engineering egy olyan szakma amivel egyfelől sok hasznos, fantasztikus, másfelől vicces kiegészítőt is egyaránt létre lehet hozni.
Készíthet robbanóanyagokat, lőszereket, puskákat, távcsövet, újraélesztőt, javító robotot, repülőt, motort, vagy épp távirányítású játék autót.
Magasabb szinten lehet specializálódni amivel különleges szerkezetek megépítése válik lehetővé.
-Goblin Engineering
-Gnomish Engineering


A wotlk megjelenésével új képességet kaptak a szakma művelői, képesek lettek külünleges csak a saját magukon használható kiegészítőket használni:
-Nitro Boosts - critical strike rating 16, és aktiválható futásgyorsítás
-Hand-Mounted Pyro Rocket - kesztyűre szerelhető rakétavető
-Hyperspeed Accelerators - kesztyűre szerelhető gyorsító (340 haste rating 10s-ig)
-Reticulated Armor Webbing - +800 armor kesztyűre
-Personal Electromagnetic Pulse Generator - övre,a mechanikus npc-k összezavarására szolgál
-Belt-Clipped Spynoculars - övre, láthatóvá teszi a gázfelhőket
-Flexweave Underlay - cloakra, +15 agility és aktiválható ejtőernyő
-Springy Arachnoweave - cloakra, +18 spellpower és aktiválható ejtőernyő






Cooking


Ételt készítenek a játékban hogy meggyógyítson küzdelemből kiesett játékosokat, hogy képesek legyenek visszatérni a harchoz amilyen gyorsan csak lehetséges.

Ahogy utazol a világban, észre fogod venni, hogy gyakran kapsz meg több darab húst , ahelyett hogy eladnád kereskedőknek, arra tudod használni, hogy ételt készíts belőle. Ha te olyan játékos vagy, akinek szüksége van ételre, mint például egy nem gyógyító játékos, az étel nagyon fontossá válik a számodra.

Kereskedőktől tudsz ételt venni, de az étel, amit sütés-főzésen keresztül nyersz, majdnem ingyen van és ez ténylegesen sokkal hatásosabb. A sütés-főzés szintén egy nagyon jó másodlagos készség mert a vicces és érdekes tálakkal játékosokat tudsz szórakoztatni. Átadsz valakinek [Gooey Spider Cake] [Giant Clam Scorcho] vagy egy [Curiously Tasty Omelet] és látni fogod mire gondolunk.
Továbbá bizonyos főzött ételeknek van egy 15 perces, 30 perces, vagy 60 perces hatásuk Well Fed ami idő alatt a közvetlen gyógyitáson felül feljavít minden buffot. (Tudod, hogy küzdeni mész,és van néhány perced? Egyél ezt [Herb Baked Egg] pedig gyorsabban töltödik vissza az élet és a mana.)
A receptek egy listáját és azokat a buffokat amiket adnak, lejjebb találhatjátok .
A Burning Crusade-ban, sütés-főzéssel segítenek különböző kasztoknak, a buffokkal, mint például a fokozott mozgékonyság (increased agility), varázslat erősítés (spell damage) miközben gyógyitanak, stb.




First aid


A First Aid szakma lehetővé teszi, hogy mérgeket semlegesíts, kötszerek segítségével gyógyíthato magad és társaidat csökkentve ezzel a csaták közötti regenerálódással eltöltendő időt, igaz azzal a korlátozással, hogy egy ember egy percenként csak egyszer gyógyítható a segítségével.

Humanoidokból származó cloth-okból kötszereket, pókokból származó méregzacskókból ellenmérgeket készíthetsz, minnél nagyobb szintű az alapanyag annál hatásossabbat.


Linen Bandage                 Heals 66 damage over 6 sec.
Heavy Linen Bandage       Heals 114 damage over 6 sec.
Wool Bandage                  Heals 161 damage over 7 sec.
Heavy Wool Bandage        Heals 301 damage over 7 sec.
Silk Bandage                   Heals 400 damage over 8 sec.
Heavy Silk Bandage       Heals 640 damage over 8 sec.
Mageweave Bandage       Heals 800 damage over 8 sec.
Heavy Mageweave Bandage       Heals 1104 damage over 8 sec
Runecloth Bandage       Heals 1360 damage over 8 sec.
Heavy Runecloth Bandage       Heals 2000 damage over 8 sec
Netherweave Bandage       Heals 2800 damage over 8 sec.
Heavy Netherweave Bandage       Heals 3400 damage over 8 sec.
lich king után:
Frostweave Bandage       Heals 4800 damage over 8 sec.
Heavy Frostweave Bandage       Heals 5800 damage over 8 sec.

Anti-Venom (Poisons up to Level 25)
Strong Anti-Venom (Poisons up to Level 35)
Powerful Anti-Venom (Poisons up to Level 60)





Fishing


A horgászat egy olyan szakma aminek művelői folyó és állóvizekből tudnak halakat és egyébb, nem egy esetben vicces tárgyakat kifogni. A halak egy része már nyersen is fogyasztható, azonban ha szakácsok elkészítik még értékesebbé válhat, de vannak olyan halak is amik nem fogyaszthatók ellenben fontos alapanyagok az alkimisták számára.

Álló és folyóvizekben egyaránt horgászhatsz, egyedüli korlát ,hogy rendelkezel e a helyhez szükséges tudásszintel, aminek az esélyét a sikeres fogások száma tudja növelni.

Mire van szükség hozzá?
Szükséged lesz egy horgászbotra és a horgászati tudásszintedet ideiglenesen növelő kiegészítőre, amiből a tudásodnak megfelelőt szerezhetsz szinte bármely vízparti település fishing supplier-étől.

Hogyan is horgásszunk?
Keresünk egy megfelelő vízpartot, vegyük kezünk be a horgászbotot, rakjuk fel a kiegészítőt , majd a vízre klikkelve dobjuk be a csalit a vízbe. Amennyiben a szintünk elegendő a helyhez akkor meg fog jeleni a víz tetején egy úszó, ellenkező esetben pedig hibaüzenetet kapunk.

A víz tetején ringatózó úszót feszült figyelemmel követjük, ha elkezd ugrándozni határozott mozdulattal rákattintunk, mielőtt elmegy a hal.

Előfordulhat, hogy a horgászás ideje lejár a nélkül, hogy kapás lenne, ne búsuljunk dobjuk be újra a csalit és próbálkozzunk újra.



Pecabotok:
-Blump Family Fishing Pole +3
-Strong Fishing Pole +5
-Darkwood Fishing Pole +15
-Big Iron Fishing Pole +20
-Seth's Graphite Fishing Pole +20
-Nat's Lucky Fishing Pole + 25
-Nat Pagle's Extreme Angler FC-5000 +25
-Bone Fishing Pole +30
-Jeweled Fishing Pole +30
-Mastercraft Kalu'ak Fishing Pole +30
-Arcanite Fishing Pole +40


Maradandó kiegészítők:
-Spun Truesilver Fishing Line +3
-High Test Eternium Fishing Line +5


Ideiglenes kiegészítők:
-Shiny Bauble +25
-Aquadynamic Fish Lens +50
-Nightcrawlers +50
-Flesh Eating Worm +75
-Bright Baubles +75
-Fishing Hat Lure +75
-Aquadynamic Fish Attractor +100
-Sharpened Fish Hook + 100
-Glow Worm + 100


További hasznos kiegészítők, enchant:
-Nat Pagle's Extreme Anglin' Boots +5
-Lucky Fishing Hat +5
-Weather-Beaten Fishing Hat +5
-Formula: Enchant Gloves - Fishing +2
Inscription





A kiegészítőben a játékosoknak lehetősége nyílik egy új elsődleges szakma, az Inscription (Inspiráció) avagy Rúnaművesség elsajátítására.

A képesség hasonló az Enchantinghoz, de nem a felszerelést, hanem a varázslatokat tökéletesíti. A rúnaművesség alapanyagai a Gyógynövényszedés (Herbalism) által összeszedett növényekből készíthető tinták és persze különböző papírlapok.[1].

* Glyphs (Rúnák)
A Rúnaműveség elsődleges szakterülete természetesen a rúnaírás és ezzel a mágiák módosítás. A kiegészítő illetve a 3.02 javítás után minden 15. vagy annál magasabb szintű játékos számára elérhetővé vált saját Spellbook menüje mellett a Glyphs menü is. Itt szintenként meghatározott számú rúnát lehet a karaktere ráolvasni. Az így kapott bónuszok gyakorlatilag a tehetségfák (talent-tree) kiegészítései.

2 fajta minőségű rúna érhető el: a Főrúna (Major Glyphs) és a Könnyű rúna (Minor Glyphs). Az első főrúna és könnyű rúna 15.szinten, a második főrúna 30.szinten, 50.- és 70.szinten a két utolsó könnyű rúna érthető el, míg az utolsó főrúna a kiegészítő maximális 80.szintjén nyílik meg.
A Főrúnák jelentős változtatásokat hozhatnak, az adott varázslat vagy képesség időtartalmát, visszatöltési idejét, hatását vagy az alatti további különleges képességek érthetőek el. A Könnyű rúna ennél jóval szerényebb bónusszal rendelkezik, leginkább ritkán vagy vészhelyzet esetén használt képességek hatékonyságát növeli, leggyakoribb típusa például alapanyagot követelő varázslatok módosítása, hogy a továbbiakban nem követelje meg azt a bizonyos régenst. Fontos tudni, hogy néhány kivétellel csak általánosan megtanulható varázslatokat módosíthat csak egy rúnajel és a megvásárolt/készített rúnatekercseket a fővárosokban található sötétkék Lexicon of Power közelében lehet aktivizálni.

* Vellum-ok és Tekercsek

A Rúnaműveség másodlagos szakterülete a Bájolás (Enchanting) támogatása. A játékosok számára elérthető Páncél (Armor)- és Fegyver (Weapon) Vellum-okat úgy is lehet értelmezni, mint nyomatokat melyek segítségével a bájolók ráolvashatják saját varázslataikat ezekre a speciális papírokra így végre(!) az Aukciós Házban árulhatják tudományuk gyümölcseit, ugyanakkor végett vetettek a szükségszerű személyes találkozóknak is. A rúnaműveseknek is jó bevételi forrás tud lenni, állandó kereslet van az ilyen különleges oldalakra mivel új szakmát nehéz anyagilag vagy másodlagos karakterek segítségével hatékonyan fejleszteni.
A tekercsek (Scrolls) korábban is elérhetőek voltak, de vagy NPC-k árulták vagy mobok szórták őket. Most már játékosok is készíthetnek különböző erejű tulajdonságnövelő tekercseket. E hatására bevezetésre került, hogy egy játékoson csak egy tekercs effektje lehet aktív. Továbbá a rúnaműves képes lesz kártyalapokat rajzolni, így egész paklikat kirakva majd feloldva a Darkmoon Faire frakció jutalmazza meg a pakli tulajdonosát.

* A mester- vagy nagymester rúnaművesek már képesek lesznek az első hősi kaszt, a Halállovag varázslatait és képességeit is erősíteni, illetve megtanulnak bonyolult írásokat vésni különböző felszerelésekhez, így a Bájoláshoz hasonló bónuszokat érhetnek el.



A 3.1.0 javítás után megszűnt a Lexicon of Power szerepe és a Glyphs menü átkerült a tehetségfa menübe.
















Forrás wiki, külön köszönet Vismajornak, Snowman-nek